A Kaláka Fesztiválról hazafelé a vonaton, a velünk egyvonalban, a széksorokat elválasztó folyosó túloldalán ülő idősebb úr és a vele szemben helyet foglaló fiatal srác beszélgetését hallgattam. Nem mintha különösen kíváncsi lettem volna rá, de olyan hangerőn diskuráltak, hogy sokszor önkéntelenül is odafigyeltem. (És gondolom ezzel még jó páran így voltak a kocsiban.) A történetek egy része elég érdekes volt: az idősebbik a családfakutatásának eredményitől kezdve kis színes családtörténeti anekdotákig jutott el. Ezekre a fiatalabb is igyekezett hasonlókkal reflektálni: mesélt fizikus felmenőiről és idősebb beteg családtagjairól. Közben, amikor a Magyarországon uralkodó túlképzettségi tendencia került szóba, egyszer csak előadta azt az elméletét, miszerint ha egy kamionos apa és egy takarítónő anya gyermeke jogász lesz, az mégsem ugyanaz, mintha eleve értelmiségi családban született volna. „Az mégsem ugyanaz” – ismételte kissé zavart elitista fintorgással a hangjában.
Valóban nem. Az szebb és talán igazabb. Vagy csak igazibb.
Utolsó kommentek