Régen időnként hazasétáltam a kelenföldi munkahelyemről, és olyankor a Bartók Béla úton, az Aranyhomok nevű közértben vettem egy sört, és azt iszogatva gyalogoltam át a Szabadság hídon. Tegnap este a Móriczon volt dolgom, és úgy gondoltam, fölelevenítem ezt a régi szokásomat. A bejáratott helyen vettem egy barna Staroprament, és elindultam a híd felé. A Gellért téren, a kút mellett egy szőke lány jött velem szemben, kezében egy üveg borral. Mosolyogtam a jeleneten, lám, más is szereti ezt, csak borral és a másik irányból. Miután elhaladtunk egymás mellett és léptem párat, utánam kiáltott:
– Hé, várj!
Odamentem hozzá.
– Látom, te is iszol valamit. Mész valahova? Sietsz?
– Végül is nem… Nem fázol?
– Egy kicsit… Megyünk együtt?
– Menjünk!
– Merre? Én arra mennék! – mutat a Móricz felé.
– Az is jó… – mondom.
Elindulunk, átmegyünk az út túloldalára.
– Már haza kellett volna mennem a barátomhoz, de nem akarok…
– Miért, mi a baj?
– Nem szereti, ha iszom, de ezt még meg akarom inni! – lötyköli az üveg alján lévő másfél decit. – Most nem tudom, mit fog vacsorázni, de az mindegy. Meg most tök jó, nem akarok még hazamenni! Keressünk még másokat!
– Tőlem…
– Hol is vagyunk most?
– A Bartók Béla és a Bertalan Lajos sarkán.
– Várj, fölhívom a barátomat, hogy ne izguljon!
Hunyorít a kijelzőre, kikeresi a nevet, aztán hívja:
– Szia! Itt vagyok a Bartók Béla és a…, az izé sarkán. - Hallgat. – Neeem, majd megyek!
Lerakja.
Beszélgetünk, közben elérünk a Karinthy és a Bicskei sarkán lévő kocsmához. A sarkon két srác éppen vesz valamit egy harmadiktól.
– Nézd, ők jók lesznek!
– Ha úgy érzed! – nevetek, de közben látom, hogy nem teljesen alkalmas a szituáció az ismerkedésre. Azért ő odamegy.
– Sziasztok! Van kedvetek velünk meginni valamit?
– Veletek? Ööö…, lehet, persze, mindjárt! – válaszolja az egyik.
– Akkor itt jó? – kérdezi tőlem a lány, miközben a járdára pakolt asztalokra mutat.
– Jó, de ne igyuk meg ezeket előtte? – lóbálom meg előtte a sörösüvegem.
– Á, nem kell! – mondja.
Leülünk, rendelek két sört, közben leül a két srác is. Megjön a pincérnő a poharakkal, reklamál az üvegeink miatt, amiket lerakunk a földre, közben rendelnek az új barátaink is. Ahogy lenyelem az első kortyokat, megszólal mögöttünk egy hang:
– Mi csinálsz itt, szépség?
– Iszunk. Ülj le!
Az új jövevény egy nagydarab, rövid hajú, borostás srác.
– Ő tök jó fej! – mondja a lány, miközben bemutat minket egymásnak.
– Ő a barátod? – kérdezi tőle az egyik srác.
– Igen!
– Mi csak most találkoztunk vele! – mondja a két barát másika a nagydarabnak.
– Ivott? – fordul hozzám a barátja.
– Aha, egy üveg bor volt nála, mikor találkoztunk. De szerintem minden oké, azt mondta, hogy megy haza hozzád, csak ezt még megissza.
– Nem ihat, antidepresszánst szed… – mondja keserűen.
– Akkor idd meg te a sörét! – mondom.
– Most már mindegy… – válaszolja lemondóan.
– Ezt már nem kérem! – tolja elém a lány mosolyogva a maradék sörét.
– Jó, akkor megiszom én… – mondom.