Blog

Szóval a lényeg az, hogy ha éppen nem jön semmi közbe, akkor nagyon gyorsan tudunk információkat közölni az arra éppen kiválasztottakkal. Ezek az információk természetesen legtöbbször teljesen indifferensek, de ezt általában nem látjuk be.

Tehát a kommunikációs szokások megváltoztak: nem várunk napokat egy levélre, nem dobálunk húszasokat egy utcai fülkébe, vagy apró kavicsokkal ablakokat stb. Telefonálunk személyesen annak, akinek akarunk, bárhonnan bárhová, vagy írunk egy sms-t, esetleg e-mailt. A dolog egyszerű.

De mi van akkor, ha valakivel többé nem akarunk beszélni? Pontosabban mi nem akarunk vele többé beszélni? A legjobb, amit ebben az esetben tehetünk, ha megszabadulunk az elérhetőségeitől. Régen ez sem ment könnyen. (Gondoljunk csak arra, hogy meg kellett ölni a postagalambot, amelyik tudta a pontos utat egy bizonyos címre...)

Ma már sokkal egyszerűbb a helyzet. Még egy lapot sem kell kitépnünk a telefonregiszterünkből, hanem csak néhány gombnyomás, és kész. A dolog a miatt jó, mert ha hirtelen felindulásunkból törlünk valakit, pl. egy mobiltelefonból, akkor ez később eléggé visszavonhatatlan lépésnek tűnik, ha tudjuk, hogy sehonnan sem szerezhetjük meg újra az adott telefonszámot. (Ami szintén korunk adottságai miatt valójában azért eléggé valószínűtlen...) Meg persze az is igaz, hogy ha az illetőt hívtuk az utóbbi időben, vagy ő hívott minket, akkor a telefonnak az erre kitalált menüjéből szintén néhány gombnyomással visszavarázsolhatjuk a számot a telefonkönyvbe.

Azonban a lényeg nem ez, hanem maga a szertartás, az eufórikus érzés, amikor szinte megölünk valakit: töröljük. A világból. Igaz, csak egy egész kicsi világból, a sajátunkból, dehát számunkra mégis ez a legfontosabb! Ami pedig még külön jó, hogy ezt bárhol, bármikor megtehetjük: buszon, vécén, színházban, értekezleten... Csak néhány mozdulat a hüvelykujjunkkal, és máris elégedetten vághatunk neki a nap további részének.