Az éjjel kétszer is a Benkő Lacival álmodtam. Először a római tv-toronyban találkoztunk. Amikor fölmentünk a kilátóba a barátaimmal, akkor kávéztunk vele egyet automatából, pedig már késésben voltunk. Aztán egy későbbi álomban a Gyermekvasúton futottunk össze, ahol éppen hangtechnikai kiállítás volt. Rám köszönt amikor bementem a Vörös szobában (álmomban is azon gondolkodtam, hogy ezt vajon most hogy hívhatják?) berendezett standjára, pedig azt hittem, már nem is emlékszik rám Róma óta. (Mindig mindenkiről azt hiszem, hogy nem emlékszik rám.) Pakolászás közben megkérdezte, hogy szerintem nem gáz-e, ha egy fejhallgató-elosztó kábelt ajándékoz a Vasútnak. Rávágtam, hogy szerintem nem, de miután láttam a kábelt, ami már egy helyen meg volt szakadva, gyorsan azt mondtam, hogy inkább adja nekem. (Hogy mi szükségem volt rá, az nem derült ki.)
2005. december 31., szombat
Ha az ember egész nap otthon van és nem történik vele semmi, akkor már egy érdekes álomnak is örül, mert mégiscsak történt vele valami, még ha nem is volt valóság.
Szólj hozzá!
Címkék: álom gyermekvasút benkő lászló
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://nbks.blog.hu/api/trackback/id/tr52090052
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek